Europe Select Tournament – 2012-es korosztály: 12 csapat 9 országból Budapestre érkezik

facebook megosztás

est2012

Május 1. és 4. között Budapest ad otthont a rangos utánpótlás jégkorongtornának, amelyen kilenc európai ország csapatai vesznek részt.

A 2012-es korosztályban három cseh és két szlovák csapat vesz részt a tornán. Akárcsak tavaly, idén is ők számítanak a torna legnagyobb esélyeseinek. Rajtuk kívül Lengyelországból, Svédországból, Romániából, Németországból, Ukrajnából és Szerbiából érkeznek csapatok, valamint természetesen ott lesz a házigazda Hungary Talent is.

Összesen 12 csapat vesz részt a tornán, kilenc különböző országból, 2024. május 2. és 5. között Budapesten.

A csapatokat három négyes csoportba sorolják, ahol mindenki megmérkőzik mindenkivel. A csoportok első két helyezettje az 1–6. helyért, míg a többiek a 7–12. helyért játszanak tovább.

Minden csapat összesen hét mérkőzést játszik, két 20 perces félidővel. Minden félidő külön eredményként számít. A játékrend az előző évhez hasonlóan alakul: az első 10 perc folyamatos idő, a második 10 perc tiszta játékidő.

Idén is élő közvetítés lesz elérhető az összes mérkőzésről azok számára, akik nem tudnak személyesen részt venni a budapesti tornán.

est2012 sorsolas

Minden jog fenntartva! © EST - Europe Select Tournament
design: Há Graphics | web design: LAZARDESIGN I dev & hosting: QUALITYWEB